07-11-12

Felújítják az északi összekötő vasúti hidat

Elkezdődött az Északi összekötő vasúti híd felújítása. 2008 végére tervezik az átadást. Jövő nyáron emiatt a hidat hónapokra le kell majd zárni. Ekkor ugyanis a régi hídszerkezetet elbontják, az újat pedig úszódaruk segítségével emelik a helyére - látványosnak ígérkezik tehát ez a szakasz. Ebben az időszakban egy mostanában fontolóra vett terv szerint a vonatokat átkötnék a szentendrei HÉV-vonalra, így azok a Margit-hídhoz futnának be. Ezt egy kishajó szolgáltatás egészítené ki a Duna két partja között. A pesti oldalon a Marina Part kikötője (Foka-öböl) vagy a Népsziget öble, a budai oldalon a Római partnál vagy a "Hableány" kikötőnél köthetne ki a kishajó. Északi összekötő vasúti híd
A híd 1892-től épült (1896 november 3-án adták át a forgalomnak), majd a II. világháborúban, 1944 karácsonyán a visszavonuló német sereg felrobbantotta. 1953 őszén kezdődött el az újjáépítés, 1955-ben tartották a híd próbaterhelését (4 db 424-es mozdonnyal), az átadás 1955 május 21-én volt. Azóta jelentősebb felújítás nem volt a hídon, ennek következtében az egyik oldalon a gyalogos járdát életveszélyessége miatt már korábban lezárták, a vonatok számára pedig 30 km/h-ás sebességkorlátozást vezettek be. Mindezek miatt még a híd megszüntetése is felmerült (!!!), de végül a felújítás mellett döntöttek. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Rt. és a Hídépítő Zrt. konzorciuma végzi majd a kivitelezést, mintegy 14 milliárd forint értékben. Nem csak a híd maga, hanem a felvezető szakaszok és a vasúti sínek is megújulnak. Északi összekötő vasúti híd
Az új híd megőrzi a jellegzetes szerkezetét, de a jelenleginél karcsúbb lesz. A vonatok 30 helyett 80-nal mehetnek majd rajta, így néhány perccel rövidülhet a menetidő Esztergom felé. A híd északi oldalán most egy nagyméretű villamos távvezeték is fut, ezt elrejtik majd a járdák alá. A híd déli oldalán járda, északi oldalán kerékpárút lesz. Már csak azt nem értem, hogy miért nem ír ki a MÁV egy névadási pályázatot a hídra? :-) Tényleg, te hogy neveznéd el a hidat?


Források:

http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/ujpesti20071016.html

http://www.mav.hu/hirek/sajtofoto.php


Főoldalra ajánlom !

Komment

Eddig 20 komment érkezett
  • 1. Pet:
    2007. 11. 16. 20:11

    Én, kérem szépen, Budapesti Ötven Évig Fel Nem Újított hídnak nevezném el.
    Márcsak az újrafestés miatt is örülök a felújításának. Tényleg: Most milyen színű?



  • 2. pite:
    2007. 12. 28. 17:04

    sajnálom, mert annyira jellegzetes, sűrű szövésű szerkezete van...
    most kopottas színű ((:



  • 3. vaandor:
    2008. 01. 10. 19:03

    A színe most szürke ill. rozsdás. És az is igaz, hogy ha a kép szerinti szerkezettel építik vissza, akkor Budapest egyetlen K-hídja a Hajógyári szigetre vezető kishíd lesz. Nem nagy baj. De az biztos, hogy ideje a felújításnak.

    Viszont úgy vélem, hiba van a szövegben. Eddig minden forrásban - az itt jelöltekben is - azt olvastam, hogy az északi oldalon marad a kerékpárút (ez így logikus), a délire kerül a járda.



  • 4. budapestjovoje:
    2008. 01. 11. 22:45

    vaandor: Köszi az észrevételt, javítom!



  • 5. Vegha:
    2008. 01. 13. 21:44

    12én készült néhány fotó a helyről, sztem érdemes lenne betenni a galériába, némiképp árnyalja a hírértéket : )
    p-e-t-a.freeweb.hu/bicaj/20080112_uvh_terepszemle/index.html



  • 6. :
    2008. 02. 05. 17:41

    Tudja valaki, hogy visszaállítják-e a motoros forgalmat valamelyik oldalon? A híd újkorában ha jól tudom az egyik oldal arra szolgált!!

    Üdv!



  • 7. Bringás:
    2008. 02. 18. 14:00

    Lehet, hogy a hídfelújítás hamarosan kezdődik, de mérvadó infó sehol nem található!
    A híd budai felhajtójához kihelyezett táblán a www.nif.hu honlapján egy találat adódik a hídfelújítás keresésére, melyen az átadás időpontjaként 2015-t jelőlik meg. Szerintem egy ilyen szakasz teljes újraépítéséhez ez meglehetősen hosszú idő, pláne úgy hogy a pilléreket csak felújítják, persze itt is valami csúnya elírásról lehet szó, de érdekessé teszi az illetékesek hozzáállását, hogy sem az www.elvira.hu-n nem szerepel a kieső szakasz miatti menetrdend változás, sem a máv honlapján.
    Tudtommal, a gyalogos forgalom elöl áprilisban zárják le a hídat és oktober környékén kapjuk vissza. Ha valaki rendelkezik megfelelő, pontos infóval, tegye fel ide, vagy bármely bringás prtálra. Előre is köszi



  • 8. hidrofanny:
    2008. 04. 14. 15:49

    A hidat április 18án zárják le a megállóban kitett tábla szerint a vonatok pedig a margit hídig fognak járni a hév vonalán a végleges befejezés december.



  • 9. DrBiCyclE:
    2008. 04. 15. 16:59

    Na, a bringasokkal jol kiszurtak. Most lehet kerulni az Arpad-hid fele. Legalabb egy pontonhidat csinalnanak! :-)



  • 10. vaandor:
    2008. 04. 17. 15:50

    A híd péntektől november 10.-ig megszűnik a gyalogosok és bringások számára. És tényleg nem lesz egyszerű helyzet. (Nekem mondod? Csillaghegyi vagyok!)
    Ugyanezen a hétvégén (ápr. 19.-20.) a vonatok sem mennek át, de utána még újra közlekednek. A teljes (vonatos) hídzár június 14. és szeptember 14. között lesz.

    Egyébként elvileg a gyalogosokat/bringásokat (mikor a vonat sem jár) kishajó fuvarozza majd. A vonatok pedig úgy volt, hogy a Margit hídig bejönnek a Hév-pályán, de lehet, hogy semmi se lesz belőle valami felelősségi vita miatt.
    (Források: Index.hu)



  • 11. KKK:
    2008. 04. 18. 13:18

    Ady Endre híd,tökéletes név lenne



  • 12. csillus:
    2008. 04. 19. 13:09

    Szasztok bezárteak a Népszigetre!
    Nekem az a problémám hogy itt lakok a Népszigeten(szunyogsziget) és a híd lezárás miatt nem tudok közlekedni(iskolába menni) csak 40 perces kerülővel. Ami ami nem igazán kellemes reggel és délután gyalog. Igazán örülnák ha valaki segítene kitalálni valamit.Egy pontonhd jó ötlet lenne.



  • 13. mi ez a híd:????:
    2008. 07. 15. 5:47

    Ez nem igaz! Néztem képeket a ltp-ről ami a híd mellett van, és rájöttem, h rendszeresen azzal a hellyel álmodom! Félelmetes! XD



  • 14. Gyalog vs biciklivel:
    2008. 09. 06. 16:32

    Arra leszek kiváncsi, ha a déli oldalon lesz a járda, akkor azt a Római part felöl hogy lehet megközelíteni normálisan, nem óriási kerülővel lesétálva a Dunáig, ott át a híd alatt, majd megint vissza a feljáróig. (A Déli oldalon jelenleg csak a kihalt Gázgyár van.) Mert félelmeim szerint a gyalogosok is emiatt inkább az északi oldalt használják majd, ami ugye a bicikliút lesz. Tehát lehet majd csengetni, anyázni, csak normálisan haladni nem.



  • 15. gonosz03:
    2008. 09. 09. 18:18

    VASHÍD:-)



  • 16. BETTY:
    2008. 09. 18. 9:15

    szerintem legyen az a neve h Sétány híd:) ... mert mikor a barátommal elöször randiztam akkor ott jöttünk össze és nagyon szép emlék számomra:)



  • 17. M.A.:
    2008. 11. 10. 18:06

    Nagyon szomorúan vesszük tudomásul, hogy nem lesz kész a vasúti összekötő híd a beigért 2008.XI.10-i határidőre! Már a lezárásnál is pórúl jártunk, mert pestről budára még át tudtunk menni, viszont 3 órával később már nem engedtek vissza, ugyan azon a napon! A szomszéd néni már alig győzte a sivalkodó éhes ikreinket csitítani. Ezúton is köszönjük az intézkedést az illetékeseknek! Mire elkészűl a híd, az ikreink is tekerhetnek velük "át a HÍDON". Szerintem legyen a neve: LUCA-híd, mert olyan lassan készül!



  • 18. K.J.:
    2008. 11. 10. 18:17

    Réges-régen még az óperenciás tengeren túl ( mióta emlészem 1980-tól, egészen a déli oldal lezárásáig) a déli oldal volt a gyalogosoké és az északi oldal a kérpáros-motoros csapaté! Jelzőtábla mutatta kinek merre kell indúlnia, és csodák csodájára, mindenki alkalmazkodott! Az azért igaz, hogy a közbiztonság akkor még.....!



  • 19. Semico:
    2008. 11. 25. 17:47

    Na most akkor lesz összekötő hidunk vagy nem???
    Vasárnap voltam arra, le akartam fényképezni a táblát hogy már "szabad" a híd [nov.10.] meg h idegennek belépni tilos vagy milyen tábla van ott....



  • 20. budapestjovoje:
    2008. 11. 25. 18:03

    Semico: Itt találsz részletes tájékoztatást ez ügyben: www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14919779297995



Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.